ZENEÓRA

CISZ-MOLL SZONÁTA; op. 27 No. 2, „HOLDFÉNY”

(I. Adagio sostenuto; II. Allegretto; III. Presto agitato)

Rendhagyó mű, a szonáta műfaján belül. Az elejére Beethoven a „Sonata quasi una Fantasia” (mint egy fantázia) alcímet írta, és ennek megfelelő a formálása: a tételek szoros összekapcsolása, valamint az első tételnek a szonátaformától eltérő szerkesztése.

Giulietta Guicciardi grófnő, akinek a „Holdfény”-szonáta ajánlása szól, egy ideig úgy szerepelt a Beethoven-irodalomban, mint a híres „halhatatlan kedves” megtestesítője. A valóságban a fiatal grófnőnek – aki egy ideig Beethoven tanítványa volt – éppoly kevés köze volt e sokat emlegetett eszményképhez, mint magának a cisz-moll szonáta alkotójának a mű híres melléknevéhez. Az 1801-ben keletkezett szonáta első tételét Ludwig Rellstab, a költő a holdfényes Vierwaldstätti tóhoz hasonlította, innen származik a kompozíció nagy keletnek örvendő mellékneve. Kevésbé ismeretes a szonáta első tételének az a másik interpretációja, amely állítólag magától a zeneköltőtől származott (egy elveszett levelében utalva erre): eszerint J. G. Seume Die Beterin (Az imádkozó leány) című költeménye ihlette a második „fantáziaszonáta” Adagióját.

A cisz-moll nyitótétel valóságos prelúdium, a Wohltemperiertes Klavier I. sorozata d-moll darabjának mintájára szerkesztett triolás harmóniával, az érzékeny „nápolyi szext” jellegzetes effektusával.

Az Allegretto tempójú középső tétel Desz-dúr hangnemben íródott (Desz=CISZ). Ez a scherzo-tétel az Adagio folyamatos mozgását rövid motívumokra tördeli, a triolás harmóniák oldottságát markáns akkordikába sűríti, a folyamatosan hullámzó ritmikát szögletes szinkópákká élezi ki.

A mű fináléja szonátatétel. Tematikája részben harmonikus figurációkból (főtéma, melléktéma), részben zárt hangzatokból (zárótéma) szerkesztett. A kódában felhangzó virtuóz kadenciák rögtönzés jellege az első tétel prelúdium-hangvételére rímelő toccata-elemeket idéz fel.