ZENEÓRA

Figaro házassága

Mozart első közös munkája Lorenzo Da Ponte szövegkönyvíróval a Figaro házassága volt. Lorenzo Da Ponte eredetileg pap volt Itáliában, de száműzték a Velencei Köztársaságból. Bécsbe ment, ahol 1783-tól II. József udvari költőjévé nevezte ki. Ő írta Mozart számára a Figaro házassága, a Don Giovanni és a Cosí fan tutte librettóját.

Az eredeti vígjátékot a francia drámaíró Beaumarchais írta. A Figaro házassága (eredeti cím: Egy bolond nap, avagy Figaro házassága) egy trilógia 2. darabja. Az első A sevillai borbély, amit később Rossini is megzenésített, a 3. pedig A másik Tartuffe avagy a bűnös anya. A Figaro a maga korában nem örvendett nagy népszerűségnek, ugyanis egy eléggé kényes témát érint: az első éjszaka kegyúri jogát. E körül bontakozik ki a cselekmény. A konfliktus az úr és a szolga között bontakozik ki (illetve később a gróf és a grófnő, vagyis férj és feleség között) a végeredmény pedig az, hogy a szolgák megszégyenítik urukat.

Ez a téma nagyon nem tetszett a korabeli cenzúrának, ezért Beaumarchais darabját Franciaországban, majd több más európai országban is tiltó listára tették. Végül 1784-ben bemutatták Párizsban, de Bécsben még 1785-ben is tiltott darabnak számított. Da Ponte a darab engedélyezése miatt kihallgatást kért a királytól. Biztosította róla az uralkodót, hogy azokat a részeket, amelyek illetlenek, illetve sérthetnék a királyi hatalmat, kivágta az eredeti darabból, tehát személyesen is megtekintheti az előadást.

A 4 felvonásos opera ősbemutatója végül 1786. március 1-jén zajlott le.

Szereplők:

Történet:

Figaro és Susanna esküvőjükre készülődnek. Almaviva gróf, a gazdájuk azonban – szemet vetvén Susannára – újból érvényesíteni akarja az időközben megszüntetett feudális kiváltságot: az első éjszaka jogát. Ugyanakkor féltékeny Cherubinóra, a mindenkinek udvarló kis apródra. A grófné – férje állandó gyanúsítgatására – a jegyespárral szövetkezik. Miután kiderült, hogy Marcellina – akihez egy régi adóslevél alapján hozzá akarják kényszeríteni – Figaro tulajdon édesanyja, nem lehet tovább halogatni az esküvőt. Közben a grófné és Susanna ruhát cserél és Susanna találkára hívja a grófot. Végül a látszólag szobalánynak udvarló és feleségére féltékeny grófot alaposan megszégyenítik, a gróf bocsánatért esedezik és a grófné – megbocsát.

Az opera zenéjéről:

Mozart zenéje kiegyensúlyozott, hangvétele nagyon választékos. Az opera huszonnyolc zárt számból áll, melyeket a kor szokásainak megfelelően csembalókíséretes recitativók kötnek össze. A zeneszerző olyan szélsőséges érzelmeket is képes volt harsányság nélkül ábrázolni, mint a féltékenység, a bosszúvágy, a groteszk komikum vagy az irónia. A szélsőségeket még a hangfajták megválasztásával is igyekezett kerülni: a darabnak nincsen sem vezető tenor, sem kiemelkedő basszus szerepe. Az összesen tizenegy szereplő énekszólama közül öt vagy hat is kiemelkedő szerephez jutott. Nagyon jól sikerültek az együttesek, amik végre nem különálló, a recitativóktól élesen elkülönülő részek, hanem esetenként a cselekményt is előre viszik. Talán ez a mű Mozart legtökéletesebb ensemble operája: a tizennégy áriával, tizennégy együttes áll szemben. Ez is a darab szerkezetének kiegyensúlyozottságát bizonyítja.

A darab középpontja Figaro: ő kapta a leghálásabb áriákat (pl. 1. felvonás eleje: „Hogyha tán gróf uram vágyik a táncra”, vagy amikor Cherubinónak énekel a katonaság „szépségeiről” – „Most pedig vége a szép időknek”), de a gróf, a grófnő vagy Susanne is kiemelkedő szerepet kapnak (pl: 2. felvonás eleje a grófné áriája férje után vágyakozva: „Ámor Isten”; vagy Susanna "Rózsa áriája" a 4. felvonásban). Az összes jelentős férfi énekes a mély hangfekvésből kerül ki, de egyikük sem kizárólagos jelentőségű, ahogy a két szoprán, Susanne és a grófnő is egyenrangú.

Az opera zenetörténetileg kiemelkedő része a 2. felvonás fináléja, ami az ún. lánc-finálék közé tartozik. Itt fokozatosan megjelenik az összes szereplő. Minden újabb belépéskor moduláció és tempóváltás történik, a végén pedig a szereplők együtt énekelnek.

A lánc-finálé mellett más operai érdekessége is van a Figarónak. Találkozunk benne az opera műfaj egyik szereplőtípusával, az úgynevezett nadrágszereppel. A nadrágszerep zenés színpadi művek fiatal férfi- vagy fiúszerepe, amit általában nők alakítanak. A szerepeket általában mezzoszopránok vagy altok éneklik, fiatalabb szerep esetében szopránok is. A Figaróban Cherubino apród szerepe mezzoszopránra írt nadrágszerep.