ZENEÓRA

A reneszánsz vokális műfajai

A 15-16. sz.-ban az egyházi műfajokra, elsősorban a misére és a motettára esik a hangsúly, csak a 16. sz. folyamán válik a madrigál velük egyenrangúvá.

A mise

            A misében általánossá vált az állandó tételek megzenésítése. A többszólamú megzenésítések alapja és motívumforrása elsősorban a gregorián ének volt. Később a zeneszerzők világi dallamokat is felhasználtak miséikben. A felhasznált gregorián vagy világi dallam neve cantus firmus (szilárd ének) volt, melyet többféleképpen dolgozhattak fel a zeneszerzők. Kezdetben a c.f.-t hosszú hangokkal jelölték, később kötetlenebb ritmusú lett.

A feldolgozás módja és az alapul vett dallam szerint megkülönböztethető:

1) Diszkant-mise:

A cantus firmus (továbbiakban c.f.) ebben a mise-típusban a felső szólamban található. Ciklusok alakulnak ki, minden tételben ugyanazzal a gregorián énekkel, vagy a gregorián ének kezdetének variálásával. Ez a mise-típus a kora reneszánsz zenéjére, elsősorban Dufay miséire volt jellemző.        

2) Tenormise:

A c.f. a tenor szólamban található. A c.f. lehetett gregorián ének, vagy világi dal. Akárcsak a diszkant-mise, ez is lehetett ciklikus. Példa: Dufay: Se la face az pale, ahol a zeneszerző azonos című chansonjának dallamát használja fel benne.                       

3) Diszkant-tenormise:

A c.f. a tenorban van a felső szólam pedig dalszerű. Néha egy többszólamú chanson diszkant-tenor vázát veszik át paródiaként.

4) Paródia-mise:

Alapja egy többszólamú darab, egyházi motetta vagy világi chanson, madrigál. Többféle változata van:

1. átveszik az egész darabot, dalt, misetételenként egyszer, a sok szövegű Gloria és Credo tételeknél többször ismételve.
2. Csak a darab elejét veszik át, ezt azonban általában a mise valamennyi tételében, egy zenei ciklust létrehozva.
3. A művet több szakaszra osztják, az egyes szakaszok között szabad betoldásokkal
4. Egy vagy több szólamot másikkal helyettesítenek, vagy újakat komponáltak hozzá

A paródia-eljárás mutatja, hogyan vettek át világi elemeket az egyházi zenébe, s ez annál feltűnőbb volt, minél ismertebb volt az eredeti chanson vagy táncdal. Az eljárást sohasem alkalmazták megfordítva, azaz egyházi zenéből világiba való átvételként.

5) Szabad-mise:

A szabad misékben a zeneszerző nem használ fel egy előre adott c.f.-t, hanem az összes szólam szabadon komponált motívumokra épül.

A késő reneszánsz alkotásaira rányomta a bélyegét a tridenti zsinat (1545-63), mely az ellenreformáció elveit, így a követendő egyházzenei mintákat is meghatározta. A zsinat a tilalmi javaslatok ellenére engedélyezte a templomban a többszólamú zenét. Megkövetelte viszont a szöveg érthetőségét, a kifejezés méltóságát, valamint a világi c.f. és paródia kizárását a misékből. Ez utóbbi azért volt fontos, mert az emberek ismerték a felhasznált világi dallamok szövegét, így a dallamok mise alatti megszólalása elvehette a figyelmüket, mivel az eredeti szövegre gondolhattak. A tridenti zsinat követelményeinek leginkább Palestrina művészete felelt meg, mivel ő szándékosan, ezeket az elveket szem előtt tartva alakította ki saját stílusát. Marcell pápa miséjét tartják a legtökéletesebbnek ebből a szempontból.

A motetta

       A reneszánsz motetták túlnyomó részt egyházi, főként bibliai szövegen alapulnak. Felépítésük állandóan változik. Nincs már a középkori motettára jellemző többszövegűség és izoritmia.

      A 15. sz.-ban a motetta a mise változó részeinek megzenésítésében ismét liturgikus szerepet kap. Akárcsak a misékben, a motettákban is gyakran alkalmaznak c.f.-t, melyek alapja gregorián dallam. A c.f.-nak szimbolikus jellege van. Dallamát a többi szólam is imitálhatja. A szólamok száma kezdetben 3, később 6-ra is megnő, ahol 2-2 szólam gyakran bicíniumként kapcsolódik össze.

      Németországban a 16.sz.-ban jött létre az ún. dalmotetta, melyekben c.f.-ként protestáns korálokat használtak fel. Ezekben a felső szólamé a vezető szerep. Angliában pedig a kontinens motettáinak mintájára jelenik meg az anthem.

       A 16.sz.-i végigimitált motetta jelenti a motetta fejlődésének a tetőpontját. Ekkor már nincs c.f., a felépítés alapja a szöveg, melyet szakaszonként zenésítettek meg. Minden szakasz új motívumra épül, s ezt valamennyi szólam imitálja.

      Az előadás vagy tisztán vokális (a capella), vagy hangszerkíséretes volt, a hangszerek is a vokális szólamokat játszották.