ZENEÓRA

Giovanni Pierluigi da Palestrina (1525 Palestrina– 1594 Róma)

A reneszánsz kor egyik legnagyobb zeneszerzője volt. A Rómától mintegy 40 km-re fekvő Palestrinában született. Egész életét szülővárosában és Rómában töltötte. Tanulóéveiben a Santa Maria Maggiore fiúkórusában énekelt. Először a palestrinai főtemplom orgonistájaként és karnagyaként alkalmazták, majd a római Szt. Péter-bazilikához tartozó Capella Giulia zenemestere volt.

1554-ben első nyomtatásban megjelent művét, a 4-5 szólamú misék első könyvét III. Gyula pápának ajánlotta, aki felismerte zsenijét, és elrendelte Palestrina pápai kórusba (Cappella Sistina) való felvételét annak ellenére, hogy nem volt pap és nős volt. A következő évben a lateráni San Giovanni-templom karnagyává nevezték ki, majd Róma harmadik főtemplomában, a Santa Maria Maggioréban volt karnagy. Később a Collegium Romanumban és Ippolito d’Este kardinális udvarában szolgált, végül 1571-től haláláig, 1594. február 2-ig újra a Szt. Péter-bazilikában működött.

Amikor a tridenti zsinat (1545-63) a mise zenéjével foglalkozott, és felmerült a figurális zene kizárásának szükségessége, Palestrina műveinek méltóságteljes, a szöveg szavait követő stílusa döntő szerepet játszott a kérdés kedvező megítélésében. 1555-ben Missa Papae Marcelli című miséjének megírásával az egyházi zene hivatalosan elismert mintaképévé vált, s kinevezték a pápai kórus zeneszerzőjévé is. Stílusának nemes egyszerűsége, kompozíciós tökélye iskolát teremtett, amelyet Palestrina-stílus néven ma is tanítanak. 1605-ben Claudio Monteverdi fivére, Giulio Cesare Palestrina és kortársainak művészetét prima prattica névvel illette. Ennek fő sajátosságai az éneklő dallamosság, az egyszerű hármashangzatokra épülő, világos harmóniavilág és a természetes szólamvezetés.

12 misekönyve, motettás könyvei, valamint néhány egyházi és világi madrigálja, offertóriumai, litániái, lamentációi és himnuszai az a capella kórusirodalom csúcspontját képezik.

Hangkészletének alapja egy B-vel (tá) kiegészült diatonikus sor, egy nyolcfokú rendszer. Harmóniakezelés vonatkozásában a következők jellemzik: dúr hármashangzat a H kivételével minden hangra épülhetett, moll hármashangzat csak D-re, E-re, G-re és A-ra. A teljes hangkészletet ilyen módon 11 hang alkotta. Szigorú szólamvezetési feltételek szabályozták a disszonanciák különböző fajtáinak (átfutó, késleltetéses, stb.) alkalmazását is.