ZENEÓRA

1. Claudio Monteverdi (1567 Cremona-1643 Velence)

Itáliai barokk zeneszerző, pedagógus és karnagy.

Orvos apja hamar felismerte fia tehetségét és támogatta  tanulmányait. Első tanára a neves egyházi muzsikus és a cremonai székesegyház karnagya, Marc-Antonio Ingegneri volt. Általa Monteverdi igen alapos és sokoldalú zenei oktatásban részesült. Monteverdi orgonálni és hegedülni tanult, és ekkor keletkeztek első kompozíciói is. Első művét tizenöt évesen vetette papírra, és 1582-ben nyomtatásban is megjelent.

1587-ben kiadásra került az első, majd 1590-ben a második madrigálkötete.

1590-ben belép a mantovai Vincenzo Gonzaga szolgálatába mint hegedűs és énekes. A mantovai hercegnek volt egy kicsi zenészcsoportja, akik hetente koncerteket adtak a hercegi palotában. Ezeken Monteverdi is részt vett, aki nemsokára nagyon népszerű lett a városban, és külföldi útjain is elkísérte a herceget. 1595-ben Magyarországra is – Esztergomba és Visegrádra – eljutottak. Monteverdi fontosságát mutatja, hogy jelenléte nélkül nem folyhattak le a zenei próbák és előadások. Az ő véleménye volt a döntő a szerződtetés előtt álló zenészek és énekesek képességeiről, a későbbiekben pedig valamennyi új alkalmazott az ő tanítványa volt. Mindemellett folyamatosan komponálnia kellett: zenét kellett írnia az udvari ünnepségekre és a hercegi udvar péntek esti összejöveteleire. Ezen kívül eleget kellett tennie a herceg kívánságainak is (például Vincenzo verseinek megzenésítése).

1592-ben kiadatta harmadik madrigál kötetét, amelynek darabjait még jó részt Cremonából hozta magával. A Vincenzo hercegnek ajánlott gyűjtemény a szerző minden addigi sikerét túlszárnyalta: 1594–1621 között hét kiadást ért meg.

1601-ben kinevezik kántorrá Mantovában.

1603-ban megjelentette negyedik madrigálkötetét, 1605-ben pedig sor került az ötödik madrigálkönyv kiadására.

 1607-ben komponálta első operáját Orfeo címen.

1610: Rómába megy, hogy fia felvételét elintézze a pápai papneveldébe.

1612-ben  meghal Vincenzo Gonzaga és Monteverdi állás nélkül marad.

1613-ban Monteverdit kinevezik a velencei Szt. Márk székesegyház orgonistájának és karnagyának. Ekkoriban a velencei székesegyház zenei élete eléggé hanyatlott és Monteverdi az első években a zenei élet újjáélesztésén fáradozott. A székesegyház karnagyaként több feladatott kellett ellátnia, de jóval több fizetést is kapott, és a maga ura lehetett. A zeneszerzőnek bőven akadt munkája: a Szent Márk-székesegyház karnagyi posztja előkelő társadalmi pozíció is volt, ami tömérdek kötelezettséggel járt. A templom zenekarának és kórusának irányítása mellett ő bírálta el zenei és liturgiai szempontból a székesegyházban előadni kívánt darabokat, de az előadás stílusát is neki kellett ellenőriznie. Ezen kívül ő felelt a szemináriumi növendékek zenei oktatásáért, és a világi ünnepekre is zenét kellett komponálnia, hetente háromszor pedig személyesen kellett vezényelnie a templomban.

1614-ben Monteverdi kiadta a hatodik madrigálkötetét, melynek újdonsága, hogy a ötszólamú darabokhoz hangszeres kíséret járult. A kötet talán legnagyobb értéke, hogy szerepelt benne a Lamento d’Arianna (Arianna siralma), amely így az Arianna című opera egyetlen nyomtatásban megjelent és az utókor számára fennmaradt részlete lett.

1619-ben megjelent a hetedik madrigálkötete fejedelmi ajánlással. A zeneszerző Medici Katalinnak ajánlotta művét.

Az 1637-től megnyíltak az első nyilvános operaház Velencében. A nyitóelőadáson Monteverdi fia is fellép. Monteverdi pedig az egyik legkeresettebb színházi ember lett és innentől élete végéig csak operákat komponált.

1638-ban megjelenteti egyházi műveinek nagy, összegző kiadását, és kiadja a 8. madrigálkötetét, a Harcos és szerelmes madrigálokat, melyben megtalálható a Tasso nyomán írt Tankréd és Klorinda párviadala.

1642-ben írja meg utolsó operáját, a Poppea megkoronázását.