ZENEÓRA

RICHARD WAGNER

(1813 Lipcse – 1883 Velence)

Német zeneszerző, operaszövegkönyv író, zeneköltő, esztéta. Megteremtette a költészet, zene és színház egységét a Gesamtkunstwerk-et, vagyis az összművészetet. Mottója: „A világ tartozik nekem mindazzal, amire vágyom”.

Apja rendőrségi hivatalnok volt, korán meghalt. Alig egy évvel később, édesanyja ismét férjhez ment, egy Ludwig Geyer nevű drezdai színész-költőhöz, és a család átköltözött Drezdába. Geyer adoptálta Richardot. Otthonába bejáratosak voltak a színház emberei, így Wagner már gyermekkorában magába szívta a színház légkörét.

1821-ben elveszítette nevelőapját. 1822-1827 között a drezdai Kreuzschule tanulója volt, ahol elkezdett angolul tanulni, hogy pontosan megismerhesse Shakespeare-t. 1828-ban a család Drezdából visszaköltözött Lipcsébe. 1828-1830 között a lipcsei Nicolai Gymnasium növendékeként zeneszerzést tanult Christian Gottlieb Müllertől, a Gewandhaus zenekar hegedűsétől. Wagnert gimnazista korában itt érte az a két döntő hatás, mely fordulópontot jelentett pályájában: lemásolta Beethoven IX. szimfóniáját és hallotta Schröder-Devrient-t a „Fidelio” címszerepében. Beethoven a fő példaképévé vált.

Az 1830-as júliusi forradalom Wagnert is belesodorta a diákmozgalmakba.

1831-ben már zeneszerzőként is megjelent a nyilvánosság előtt B-dúr zenekari nyitányával

1831 őszén beiratkozott a Lipcsei Egyetemre, filozófiát és esztétikát tanult. Beiratkozott a zenei fakultásra. Itt kezdett újra rendszeresen zeneszerzést tanulni Theodor Weinlignél, a lipcsei Tamás Iskola kántoránál. Ő ugyanabban az intézetben tanított, ahol valaha Johann Sebastian Bach működött. Wagnert komoly zenei stúdiumra fogta, s az összhangzattan, az ellenpont tudományát módszeresen átadta neki.

1832-ben ellátogatott Bécsbe, majd Prágába. Itt került előadásra 1832-ben C-dúr szimfóniája, s ekkoriban fejezte be első operakönyvét A házasság (Die Hochzeit) címmel. 

1833-tól kórusvezető karmester volt Würzburgban. 1834 nyarán Lauchstädt-ben a színházi csoport zeneigazgatója, 1834-1836 között pedig a magdeburgi Városi Színház karmestere és zeneigazgatója volt.

1836. március 29-én Magdeburgban Wagner vezetésével előadták a Szerelemtiltás (Das Liebesverbot) című operáját - csekély sikerrel. 1836. november 24-én Königsbergben feleségül vette Minna Planer színésznőt. Az ifjú feleség a königsbergi színházhoz szerződött, Wagner pedig vele tartott. 1837. április 1-jén nevezték ki a Königsbergi Színház zeneigazgatójának.

1837. augusztus 21-én a rigai színházhoz került karmesternek. Itt írta meg a Rienzi két felvonását is, majd 1838 őszén megkezdte a komponálást. 1839 elején a Rigai Színház zeneigazgatója lett. Még ebben az évben adósságai miatt szökni kényszerült a városból. Feleségével apró vitorlás kereskedőhajón, három és fél hétig tartó viszontagságos úton Londonba utazott. A tengeri viharok és norvég fjordok élénken eszébe juttatták Heine egy novelláját a bolygó hollandi mondájáról, melyről a matrózok is meséltek neki. Így született meg A bolygó hollandi (Der fliegende Holländer) című opera alapötlete.

Nyolc napig tartó londoni tartózkodásuk után Boulogne-sur-Mer-be érkeztek. Itt Wagner fölkereste Meyerbeert, hogy párizsi érvényesülése érdekében megnyerje a zenei divatdiktátor jóindulatát. Az itt töltött időszak Meyerbeer és Berlioz hatásának nyomait hagyta Wagner művészetén: Meyerbeertől a nagyszabású színpadi jeleneteket, Berlioztól a hangszerek kifejező, festői effektusait sajátította el. Párizsban alantas zenei munkával tudta csak magát fenntartani.  1840-1842 közötti párizsi tartózkodása alatt indult meg Wagner írói pályafutása is. 1840 októberében az adósok börtönébe került, ahonnan egy barátja pénzbeli segítségével szabadult. 1840-ben Párizsban fejezte be a Rienzit (Edward Bulwer regénye nyomán), amely 1842. október 20-án jelentős sikert aratott a drezdai operában.

1841-ben párizsi tartózkodása idején kezdett el foglalkozni a Tannhäuser-témával. A következő évben Vénusz-hegy címen megírta a szövegkönyv első változatát. Párizs mindenképpen fordulópont Wagner életében. Itt ismerkedett meg Habeneck dirigálóművészetével, a párizsi operák műsordarabjaival, Berliozzal és Liszttel. Ez idő tájt már megfogalmazta reform-gondolatait.
Ez a reform hadüzenet volt a párizsi operastílus külsőségeinek, hadüzenet az énekesek bravúrjára alapozott öncélú dalolásnak, a Wagner szerint avult műformáknak s az olasz dalmű lélektelen, sekélyes utánzásának. Wagner mindinkább elmerült a német mondavilág tanulmányozásában, s egyre határozottabban a nemzeti opera ösvényére lépett: a német mesék, legendák talajából akarta kivirágoztatni az új dalmű szövegkönyvét, és ezt a szöveget óhajtotta felöltöztetni valami forradalmian, merészen friss muzsika köntösébe.

1842 áprilisában elhagyta Párizst, s a drezdai opera egyik karmesteri állását vállalta el.

1843. január 2-án Drezdában a közönség elé lépett A bolygó hollandival (Der fliegende Holländer).

1843. február 2-án szász királyi karnaggyá nevezték ki a drezdai Operaházhoz. 1843-ban kezdett bele a Tannhäuser szövegkölteményébe, s két teljes év telt el, mire elkészült a partitúra is. Ebben az évben írta meg önéletrajzát is. 1844-ben Berlinben saját maga vezényelte A bolygó hollandi első előadását. 1844-ben Weber földi maradványainak Londonból Drezdába történt szállítása, s ottani elhelyezése alkalmával Wagner tartotta a gyászbeszédet, és erre a szertartásra írt egy Gyászindulót fúvós- és ütőhangszerekre, továbbá egy kórusművet saját szövegére (Gesang „An Weber’s Grabe”).

1845 nyarán gyógykezelés céljából a csehországi Marienbadban időzött feleségével, Minnával. Az ottani erdőségek és források ösztönözték arra, hogy mélyebben beleássa magát a germán mondavilágba. Később Jakob Grimm Német mitológiáját és a Grimm testvérek közös művét, a Német mondát tanulmányozta. 1845. október 19-én, mint udvari karmester, a drezdai operában előadta a Tannhäusert (Tannhäuser und der Sängerkrieg auf der Wartburg). A történet a német középkorban játszódik, amikor a tiszta élet szimbóluma, és az érzéki szerelem szenvedélye áll egymással szemben. A Tannhäuser-mondával egyidejűleg ébredt fel Wagner érdeklődése a Lohengrin-mítosz iránt.

Az 1847-es esztendőt a Tannhäuser folytatása, a Grál-mondát feldolgozó Lohengrin című opera megalkotásának szentelte. A mű 1848. április 28-án készült el, és egy középkori monda alapján íródott a szent Grál lovagokról, akik védelmezik a világot a jogtalanságoktól. A művet Wagner az udvari operában tervezte bemutatni, de erre végül politikai okokból nem került sor.

Az 1848-49-es forradalmi években részt vett az 1849-es drezdai felkelésben, ahol röpiratokat osztogatott. A forradalom leverése után körözőlevelet adtak ki ellene, így Wagnernek menekülnie kellett. Liszt Ferenc segítségével Weimaron át, Párizs érintésével, a szabad Svájcba menekült, és Zürichben telepedett le. A két zeneszerzőt élete végéig összekötötte a szoros barátság. Svájcban újságíróként dolgozott. Feuerbach hatása alatt itt írta első jelentős elméleti írásait: 1849-ben Művészet és forradalom (Die Kunst und die Revolution), 1849-ben A jövő műalkotása (Das Kunstwerk der Zukunft), 1851-ben Opera és dráma (Oper und Drama címmel.  Hogy jövedelmét kiegészítse, rendszeresen vezényelte a zürichi zenei társulatot, és így vált első tanítványává Hans von Bülow.

1848-ban kezdte el írni a Nibelung gyűrűje (Der Ring des Nibelungen) tetralógia szövegét is.

Liszt 1850. augusztus 28-án Weimarban, Wagner távollétében sikerre vitte a még előadatlan Lohengrint. Wagner nagysikerű zenekari hangversenyeket és operaelőadásokat is vezényelt Zürichben, ezek révén jutott az előkelő és gazdag Wesendonk családhoz, akiket 1852-ben ismert meg. Otto Wesendonk vagyonos kereskedő a támogatója és barátja lett, aki villát bocsátott Wagnerék rendelkezésére. Otto Wesendonk felesége, a fiatal Mathilde és Wagner között lassanként „plátói” szerelem alakult ki, ami miatt Frau Wagner féltékenységi botrányt rendezett. A száműzetés évei alatt Minna és Richard nagyon elidegenedett egymástól. A Nibelung gyűrű írását családi okokból meg kellett szakítania. Wagnernek nem volt más választása, el kellett hagynia a házat, házassága felbomlott és megszakadt a „szenvedélyes barátság” is, ami Mathilde-hoz kötötte. Ekkoriban született az Öt dal női hangra (Fünf Gedichte für eine Frauenstimme) című műve, melyet végül 1862-ben nyomtattak ki.

1853 őszén fogott hozzá a Ring-tetralógia megzenésítéséhez. Már a Nibelung-szöveg megírásakor is tisztában volt vele, hogy az ilyen nagyszabású mű csak „ünnepi játék” keretében és a maga céljaira készült önálló színházban adható elő megfelelően.  Wagner mindjobban a schopenhaueri filozófia befolyása alá került,  zenei mondanivalója  gyökeresen megváltozott. A zenei formák feloldódtak, az ariózus, dallamos hangot a végtelen dallam váltotta fel. Wagner stílusa és kifejező eszközei mind határozottabban formálódtak: a zenekar élő része a cselekménynek, a visszatérő, állandó motívumok a hősök lelkében végbemenő történést ábrázolják.

1854-ben kezdett neki a Trisztán és Izolda (Tristan und Isolde) szövegkönyvének, amelyhez a Mathilde iránt érzett szomorú szerelme adott művészi kifejezést. 1857-ben kezdte el komponálni. 1859 márciusában Luzernbe költözött, itt fejezte be a Trisztán és Izoldá-t, majd újra Párizs következett, ahol Otto Wesendonk anyagi támogatásának köszönhetően viszonylagos jómódban élt. 6000 frankért eladta Wesendonknak a Niebelung gyűrű (Niebelungenring) publikálási jogát.

1860 augusztusában a szász király részleges amnesztiája után először járt ismét Németországban. Ebben az évben keletkezett A jövő zenéje (Zukunftsmusik) című írása. 1861-ben Bécsbe költözött, ahol bemutatták a Lohengrint.

1862 januárjában, egy szerény párizsi szállodaszobában írta A nürnbergi mesterdalnokok (Die Meistersinger von Nürnberg) verses szövegét, amely a művészek és a társadalom konfliktusát ábrázolja. Története a valós életből származik, komikus és népi jeleneteket egyaránt tartalmaz. A műben Wagner a művészet szőrszálhasogató bírálóit, „pedánsait” állítja pellengérre, azokat az áltudósokat, álművészeket, akik csak a hideg, élettelen, művészietlen formát értik, de a művészet lényegéhez, lelkéhez, tartalmához, igazi mondanivalójához semmi közük.

1862 februárjában Richard és Minna elváltak. 1862 elején Wagner teljes amnesztiát kapott, ezért visszatért Németországba. 1862 nyarán  Cosima-hoz, Liszt Ferenc legidősebb lányához közeledett, aki Hans von Bülow felesége volt. Wagner 1863 márciusában és áprilisában Petersburgban és Moszkvában, júliusban Budapesten, novemberben Prágában és Karlsruhe-ban, decemberben pedig Bécsben adott koncerteket. 1863 novemberében, Wagner berlini tartózkodása alkalmával vallja meg egymásnak Cosima Liszt (ekkor még Hans von Bülow felesége) és Wagner, hogy szeretik egymást. Wagner 1864-ben az uzsorások elől Svájcba, Mariafeldbe szökött. Áprilisban Stuttgartban rejtőzködött, és itt érte őt II. Lajos bajor király „billetje”, amelyben a fiatal, rajongó fejedelem magához szólította őt Münchenbe. II. Lajos átvállalta adósságait és egy éves járadékot fizetett neki. Első találkozásuk alkalmával a király megkérte Wagnert, hogy költözzön a Pellet Házba, amely a királyi kastélyhegy mellett állt. Wagner egy csapásra „nagyhatalommá” vált Münchenben. Kezdeti sikereiben Bülow segítette, akit családjával együtt meghívott magához. Cosima és Richard mindig titokban találkoztak, és kapcsolatuk intimmé vált. Amikor Hans von Bülow ezt megtudta, szélütést kapott, és hetekig ágyban feküdt.

1865 áprilisában megszületett Wagner és Cosima első gyermeke, Isolde. A látszat kedvéért Hans von Bülow magára vállalta az apaságot.

A bajorok egyre növekvő ellenszenvvel kísérték Wagner művészi egyeduralmát. A konzervatív körök Wagner elleni céltudatos hajszája elmérgesítette a helyzetet, és Wagner visszavonulni kényszerült.  Még ugyanebben az évben  elhagyta a királyi udvart és visszatért Svájcba, ahol menedékjogot kért. 1866 februárjában Triebschenbe költözött, ahol II. Lajos bérelt neki egy villát. Ide követte őt, dacolva a polgári balítélettel, valamint férje és apja ellenkezésével szerelmese, Cosima. 1867. február 17-én megszületett Wagner és Cosima második lánya, Eva.

A nürnbergi mesterdalnokok 1868. június 21-i, müncheni bemutatója hatalmas sikert aratott. A művet Hans von Bülow vezényelte. II. Lajos még az előadás alatt a királyi páholyba kérette Wagnert.

1870. augusztus 25-én, II. Lajos születésnapján kötött házasságot Wagner és Cosima. 1870. december 25-én, felesége születésnapján játszatta el Cosima ablaka alatt a Siegfreid-Idyllt, melyet fia születésekor írt. 

Színháza helyéül Bayreuth városkát szemelte ki, és a terv megvalósításához szükséges pénzösszeget az 1871 óta mindenfelé megalakuló Wagner-egyesületek propagandája, és patrónus-egyletek útján igyekezett előteremteni. Wagner 1872. április 22-én költözött Cosima-val Bayreuthba. 1872. május 22-én Bayreuthban maga Wagner helyezte el ünnepélyes külsőségek közepette a Wagner-színház (Festspielhaus) épületének alapkövét. A szükséges pénzösszeg előteremtése a Wagner-egyletek megfeszített munkája ellenére is csak a bajor kabinetpénztár segítségével, II. Lajos áldozatkészsége által sikerült. A Wagner-színházat 1876 augusztusában a Nibelung gyűrűje című zenedráma bemutatásával avatták fel. Az Ünnepi csarnokban csak Wagner műveit játszották, rendkívül gondos, művészi előadásban, válogatott közönség előtt. A német birodalmat maga a császár képviselte, a karmester Richter János volt.

Az első Bayreuthi Ünnepi Játékok nagy deficittel zárult. Wagner pénzügyei romokban hevertek, melyen csak a király pénztára tudott segíteni. 1877-ben dolgozta fel a keresztény mitológia köréből merített Parsifal-témát (a szövegkönyvet 1865-ben kezdte írni). A művet kizárólag a maga színházának szánta, hogy az a wagneri előadóművészet érintetlen próbája maradhasson (a szerzői jogi törvény alapján 1913 óta adhatják elő Bayreuthon kívül is). 

1882. szeptember 14-én Wagner a családjával Velencébe költözött A zenés dráma egyik legnagyobb alakja 1883. február 13-án, Velencében, a Palazzo Venramin-Calergi-ben hunyt el, szívinfarktusban. 1883. február 18-án, Bayreuthban temették el „Wahnfried” villája kertjében.

Fontosabb művei:

1840 Rienzi

1843 A bolygó hollandi (Der fliegende Holländer)

1845 Tannhäuser

1848 Lohengrin

1854 Rajna kincse (Das Rheingold)

1856 Walkürök (Die Walküre)

1859 Trisztán és Izolda (Tristanund Isolde)

1867 A nürnbergi mesterdalnokok (Die Meistersinger vonNürnberg)

1871 Siegfried

1874 Istenek alkonya (Götterdämmerung)

1882 Parsifal