ZENEÓRA

Nagy Éva Rita: Egy elfelejtett muzsikus – Zsolt Nándor

            Zsolt Nándor arcképe

Kodály Zoltán, Bartók Béla, Weiner Leó, Zsolt Nándor. Ha közvélemény kutatást tartanánk arról, hogy az említettek közül melyik zeneszerzőt hányan ismerik, akkor az utolsó kivételével valószínűleg szép számú szavazatot kapna mindegyik. Pedig Zsolt Nándor kortársa volt a fent említett szerzőknek, és életében igen népszerű, elismert hegedűművésznek, tanárnak, karmesternek számított. Sajnos azonban korai halála megakadályozta, hogy életműve kiteljesedjék, és valószínűleg ez az oka annak, hogy napjainkban csak nagyon kevesen emlékeznek rá. 

Aki Zsoltról többet szeretne tudni, az első pillanatban némileg falakba ütközik, mivel életéről viszonylag kevés hiteles forrás maradt fenn. A Magyar Életrajzi Lexikonban, valamint az 1945 előtt megjelent zenei lexikonokban még megtaláljuk a nevét, de sajnos a későbbi magyar nyelvű kiadásokban, például a Brockhaus-Riemann lexikonban már nem tesznek róla említést. Külföldi lexikonok közül meg kell említeni az angol nyelvű Grove lexikon Zsoltról szóló cikkét, melyet a hazai Hubay-kutatás vezetője Gombos László írt. Zsolt gyermekkoráról, tanuló éveiről, valamint életének utolsó tizenhat évéről a különböző iskolai évkönyvekből és újságcikkekből vannak adataink. Szerencsére szülővárosában nem feledkeztek el róla teljesen. Cs. Nagy Lajos újságírónak megjelent egy „dokumentumregénye” Zsolt életéről Az esztergomi Orfeusz címmel; Somogyvári S. Gyula, a Komárom-Esztergom Megyei Honismereti Egyesület tagja pedig elküldött a zeneszerzőről egy rövid esszét az esztergomi zeneiskolának, ami 2005-ben felvette Zsolt Nándor nevét. Ezek a források sok érdekességet tartalmaznak, de sajnos az évszámok és a helyszínek meglehetősen pontatlanok és több helyen nem egyeznek meg egymással.

Zsolt családi háttere ideális volt ahhoz, hogy zenei tehetsége kibontakozzon. Édesapja cseh származású volt, eredetileg Žakovec Nándornak hívták. 1857-ben született a Prága melletti Kroschau-ban (ma: Chrástany). Amikor Magyarországra érkezett, nevét magyar átírással Zsakoveczként kezdte használni. Fia is ezt a nevet kapta. A korabeli források azonban nem igazán törődtek a név helyesírásával, ezért a Zsakovecz vezetéknevet többféleképpen is láthatjuk leírva: Zsakovetz, Zsakowecz, Zsakovec, sőt egy helyen még Zsabovetz[1]-ként is, bár ez utóbbi bizonyára csak elírás. 1907-ben a család végül a Belügyminisztérium engedélyével Zsoltra magyarosította nevét (40192/907.VI. rendelet).

Id. Zsolt Nándor Esztergomban telepedett le, ahol a főszékesegyházi zenekar hegedűseként kezdett el dolgozni. Itt ismerkedett meg és szeretett bele a helyi rézműves, Petróczy Arnold lányába Etelkába (1867-1926). Szerelmük hamarabb beteljesedett, mint mielőtt kapcsolatukat törvényesítették volna, és 1887. május 12-én megszületett gyermekük Nándor. A szülők végül 1889. február 26-án összeházasodtak. Petróczy Etelkát Hubay Jenő néhány szóban így jellemzi: „…Bájos megjelenésű asszony volt, de a zene nem nagyon érdekelte és fia zenei kiképeztetésére hatást nem gyakorolt.” [2] Az elsőszülött Nándoron kívül még két fiúk született (a Zsolt szülőknek). A második, Imre mindössze 4 évet élt, a harmadik, Ernő, aki 1893-ban született, később jogász lett. Id. Zsolt Nándor néhány évvel túlélte fiát Nándor, 1940-ben 83 éves korában hunyt el. Aktív tagja volt az esztergomi zenei életnek. Hegedűt tanított, koncertezett és karnagya volt a Zenekedvelők körének.

A kis Nándor zenei tehetsége korán megmutatkozott, ezért apja lassanként megismertette a hegedűjáték rejtelmeivel. Intézményes tanulmányait az esztergomi római katolikus elemi népiskolában kezdte, majd 1897-ben az esztergomi Szent Benedek-rendi katolikus főgimnáziumban folytatta. Már igen korán fellépett a különböző iskolai koncerteken. Az Esztergom című újság és a főgimnázium értesítője hírt adnak iskolai fellépéseiről:

 „Az Esztergom szabad kir. városi róm. kath. elemi népiskolák növendékei által ma, 1896. évi május hó 17-én tartandó ezredévi ünnepség sorrendje….Délután 6 órakor a „Sas” kertben….7. műsorszám: Magyar dalok hegedűn játssza Zsakovecz Nándor III.o.t.” [3]

„Az Esztergomi kath. főgymn. Czuczor-önképző köre Szent Imre, az intézet védőszentje ünnepén 1897. nov. 5-én délután ½ 6 órakor a főgymn. Tornatermében a főgymn. énekkar közreműködésével diszgyűlést tart, következő műsorzattal:...4. Hegedű kettős. Előadja Zsakovec N. I.o.t. s Zsakovez N. úr.”[4]

„Ápr. 20 az igazgató neve napja alkalmával az ifjúság zene és szavaló előadást tartott…a következő műsorral:…3. Meyerbeer: Próféta c. op. indulója – hegedűn Zsakovecz Nándor játssza.”[5]

Bár zenei tanulmányai jól haladtak, iskolai előmenetele különösen a gimnázium kezdetekor nem volt túl sikeres.  Főként a latin és az ábrázoló geometria ment neki nehezen, emiatt az 1. osztályt meg kellett ismételnie. Később javított a tanulmányi átlagán, de a főgimnáziumot már nem Esztergomban fejezte be. Mivel édesapja úgy látta, hogy gyermeke elég tehetséges ahhoz, hogy hegedűművész legyen belőle, felutazott a kis Nándorral Budapestre a magyar királyi Zeneakadémia professzorához Hubay Jenőhöz, aki így emlékezett meg erről: „Atyja már korán észrevette Nándor kiváló tehetségét. Budapestre hozta s nekem, mint csodagyereket mutatta be. A zene iránti hajlam és tehetsége szembeötlő volt, így hát növendékeim sorába felvettem.”[6]

Zsolt 1901-07-ig volt a Zeneakadémia hallgatója. Az intézmény évkönyvei pontosan tájékoztatnak tanulmányairól, koncertjeiről. Hubay nagyon szerette ifjú növendékét, de visszaemlékezésében megemlíti, hogy tanulmányaiban nem volt mindig kitartó és szorgalmas. Zsolt „…igen gyorsan haladt, bár mint a zseniális növendékeknél előfordul, tehetsége nem párosult kitartó szorgalommal. Azonban nem hagytam őt tétlenségben, hanem rendszeresen szoktattam a kitartó munkára. Emlékszem, hogy egy ízben kitűztem egy zeneakadémiai növendékhangverseny műsorára Zsolt Nándor felléptét, kinek egy nehéz darabot kellett előadnia. Ez balul ütött ki, mert ő a darab végén megakadt és elhagyta a pódiumot. Én magamhoz rendeltem őt, kifejezést adtam elégedetlenségemnek, s tudtára adtam, hogy a legközelebbi hangversenyen a rendkívül nehéz és kényes Chaconne-t fogja játszani…Irtózatos izgalommal játszott, de mégis szerencsésen a végére ért. Úgy a jelenlévő tanárok,…mint a közönség meggyőződhettek arról, hogy egy igazi tehetséggel állnak szemben.”[7] Erről a koncertről több újság is beszámolt, melyekben bár méltatták Zsolt játékát, Hubay darabválasztását meglehetősen nehéznek tartották: „Zsakowecz Nándor, Hubay Jenő tanítványa Bach Ciaconne-jával aratott elismerést, amely azonban bizonyára nagyobb lett volna, ha képességeinek jobban megfelelő művel lép ki a pódiumra…” [8] – olvashatjuk a Zenevilágban. A Zenelap pedig így írt: „…a legnehezebb feladat Zsakowecz Nándoré volt: Bach óriási Ciaconnáját épp úgy nem kellene növendékkel játszatni nyilvánosan, mint pl. zongorán a „holdfényes szonátát”[9].

A hegedülés mellett a zeneszerzés is vonzotta Zsoltot. Már esztergomi évei alatt is próbálkozott a komponálással, ám ezek a darabok még csak zsenge kezdemények voltak. Az első jelentősebb, önmaga által Op.1-esnek titulált művét az F-dúr Romanze-t hegedűre és zongorára már 1902-ben Budapesten, az első zeneakadémiai éve alatt írta. Édesapjának szánta köszönetképpen: „Kedves atyámnak ajánlva. Budapest. 1902. Deczember 20.” áll a kotta címlapján. Zsolt Hubaynak is megmutatta szerzeményét, és javaslatára 1903-ban jelentkezett zeneszerzés szakra is a német származású Koessler János professzorhoz. Koesslert még 1882-ben nevezték ki a Zeneakadémia tanárává, aki oktatói munkássága alatt számos kiváló zeneszerzőt (indított el a pályán)képzett ki. Zsoltot is tehetségesnek tartotta, és rögtön második osztályba vette fel. Első jelentős zeneszerzés vizsgakoncertje a Zeneakadémiai évkönyv szerint[10] 1905. június 20-án volt a Royal szálló nagytermében, ahol Hegedűszonátája I. tételét Arányi Adrienn és Rosenfeld Aladár játszotta.

A Zeneakadémia vezetősége a múlt század elején, minden október 22-én, Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján ünnepi hangversenyt rendezett az intézmény tanárainak és növendékeinek közreműködésével. 1906-ban a zeneszerzés szakosok zenekari műveinek bemutatóját tartották ez alkalommal. A jeles eseményre az Operaházban került sor. „…az egybegyűlt közönség az ifjú zeneszerzőket: Antalffy-Zsiros Dezsőt, Kodály Zoltánt, Weiner Leót, Szirmai Albertet, Szendrei Aladárt és Zsakovecz Nándort őszinte rokonszenvvel és elismeréssel üdvözölte…”[11] Látható, hogy igen rangos művészek társa volt Zsolt, aki erre a koncertre egy Hegedűversenyt (d-moll) komponált, melynek szólistája ő maga volt.

Zeneakadémiai évei alatt születtek a dalai is. Az Es ragt ins Meer Heine, a Der erste Verlust Goethe, a Der schwere Abend pedig Lenau versére készült. Mindháromban a késő romantikus szerzők, Richard Strauss és Mahler hatása érződik, de már felfedezhetők benne egyéni vonások is. Kár, hogy később nem komponált ebben a műfajban.

Az 1905-06-os tanévben elkezdte Bloch Józsefnél a hegedűtanár-képzőt, egy évvel később pedig megkapta hegedűtanári diplomáját. Ugyanekkor pályázott a budapesti Lipótvárosi Kaszinó által meghirdetett Erkel Ferenc díjra is. A műért járó 100 korona jutalmat a Zeneakadémia azon zeneszerzés szakos növendéke nyerhette meg, aki egy jól kidolgozott, technikailag fejlett, magyaros stílusú és eredeti ötleteket felmutató nagyobb szabású művet komponált. Zsolt a kiírásnak megfelelően egy zongoraötöst írt, amivel megnyerte a versenyt.

            Kortársai visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Zsoltnak különleges aurája, kivételes charme-ja volt, és rendkívül tudott hatni a nőkre. Emiatt sokszor került kellemetlen helyzetbe. A Zeneakadémia elvégzése után az intézmény Hubay helyettesítésével bízta meg, de egy szerelmi affér miatt ott kellett hagynia állását. Végül mestere ajánlásával 1908-ban Londonba ment. Ott ismerkedett meg Sir Henry Joseph Wooddal, a világhírű Queen’s Hall zenekarának karmesterével, aki felismerte Zsolt tehetségét és szerződtette zenekarához második koncertmesternek. Ez hihetetlen szerencse és lehetőség volt a 21 éves fiatalember számára, mivel az angliai zenekarok többnyire a hazai muzsikusokat részesítették előnyben. Úgy tűnt az otthoni botrány után helyre rázódott élete. A zenekari játék mellett szólistaként is fellépett a koncerteken, ezen kívül karmesterként is elkezdett dolgozni. Angliai működését többször is megszakította külföldi szereplésekkel. Járt Párizsban, 1914 tavaszán pedig Bécsben, ahol a Wiener Tonkünstler zenekarát vezényelte az ausztrál származású Kennedy Daisy[12] koncertjén. Zeneszerzői pályafutása is felfelé ívelt, műveinek zömét angliai tartózkodása alatt írta. Szerződést kötött a londoni Augener céggel, aki folyamatosan adta ki Zsolt kompozícióit. Ezek főleg virtuóz karakterdarabok voltak hegedűre, zongorakísérettel.  

            Az I. világháború kitörése Londonban érte, és sok honfitársával együtt a Nagy-Britannia és Írország között fekvő Man szigeti Knockaloe táborba internálták. Magyar állampolgársága miatt reménye sem volt a szabadulásra, így öt évet kellett fogolyként eltöltenie. Erről az időszakról bizonyára sokat mesélt Zsolt volt tanárának mikor végre hazatérhetett, így Hubay visszaemlékezéséből némi képet kaphatunk a tábori körülményekről.  Nem bántották őket, de nagyon kevés és rossz minőségű ételt kaptak (állott, sós heringet), és mindössze 1 liter vizet egész napra. Az egyik karácsony éjjelén a mellette fekvő fogolytársa felakasztotta magát, mert nem bírta a szenvedést.

                                                      Knockaloe tábor, Man sziget[13]

Zsoltot azonban nem tudták teljesen megtörni a körülmények. A táborban több muzsikus fogoly is volt, akikből zenekart szervezett. Ebben nemcsak fogolytársai, hanem a kirendelt felügyelők is támogatták. A zenészek megjavították magukkal hozott hangszereiket, megtakarított pénzükből pedig újakat vettek. Ettől kezdve megváltozott a tábor légköre. A zenészek szabadidejüket a próbáknak és a gyakorlásnak szentelték, a felügyelők pedig a lehetőségek szerint mindent megtettek, hogy a foglyok amennyire csak lehet, jól érezzék magukat. Végül egy olyan profi zenekar jött létre, ami Beethoven szimfóniákat is tudott játszani. Első koncertjük műsora a következő volt:

Hadifogolytábor. Knockaloe. II. csoport.

Szimfóniai hangverseny

Kedd, március 20-án és csütörtök, március 22-én, 1917

Vezényli: Zsolt Nándor

Műsor:

1. Weber: „Bűvös vadász” – nyitánya
2. Mendelssohn: III. „Skót” szimfónia
3. Beethoven: Leonóra-nyitány
4. Hanset: Ave Maria (vonószenekarra)

Wagner: Álmok

Strauss Richard: Rózsalovag - keringő

5. Liszt: 1. Magyar Rapszódia[14]

Bár e tábori együttes tagjai valószínűleg profi zenészek voltak, azért Zsolt érdeme egy ilyen magas színvonalú műsor kialakításában elévülhetetlen. Jó gyakorlat volt számára a zenekar szervezése és vezetése, mivel itt szerzett tapasztalatait életének későbbi szakaszában többször is kamatoztathatta. 

            1919-ben tért vissza végleg Magyarországra. A Hubay család nagy szeretettel fogadta, idejének nagy részét – főleg az első hónapokban – az ő házukban töltötte. „ …mikor Nándor visszajött Angliából, más embert láttam benne. Megtört öregember volt ő, ki nem tudta megérteni és felfogni, hogy most már nem fogoly, hanem szabad. Beszélni is alig tudott. Hiába bíztattuk, hiába akartunk lelkére hatni, ő egy, az élet által lelkileg összetört ember benyomását keltette.” írta róla Hubay[15], aki ebben az évben került a Zeneművészeti Főiskola igazgatói posztjára. Ajánlására a közoktatásügyi miniszter az 1920/21-es tanévtől kinevezte Zsoltot a Zeneművészeti Főiskola hegedűtanárává. A következő tanévben meghalt volt tanára Bloch József, és Zsolt lett az egyik, aki átvette növendékeit a hegedűtanár-képzőben. Később már nemcsak hegedűt tanított, hanem vonósnégyes-játékot is. Tanítványai között olyan későbbi hírességek voltak, mint Lengyel Gabriella, Szécsi Magda, Vaszy Viktor és Végh Sándor.

            Hazatérte után a tanítás és egyéb elfoglaltságai miatt kevés ideje jutott a komponálásra, de a zeneakadémista növendékek gyakran játszották vizsgakoncertjeiken az Angliában írt műveit. A hegedű-zongora darabok közül legnépszerűbb a könnyed Valse Caprice, a Szigeti Józsefnek ajánlott játékos Libellules (Szitakötők), és a vidám, zenei tréfákkal teli „Tündérmese”, a Satyr and Driads (Szatír és Driádok) volt. A zongoristák koncertjein, pedig egyetlen zongoradarabját, a Toccata-t lehetett gyakran hallani. 1922. január 2.-án rendezett először szerzői estet, ami nagy sikert aratott, mind a szakma, mind a laikus zenekedvelők körében. A koncerten elhangzott többek között a zongoraötöse, melyet Hubay és más zeneakadémiai tanárok adtak elő, valamint a 4(négy) tételes szimfóniája. Ez utóbbit még 1910-ben Angliában kezdte el komponálni, és nagy része Knockaloe-ban készült. 1925-ben a szimfónia újra bemutatásra került. 3. tétele, ami tulajdonképpen a Satyr and Driads c. hegedűdarabjának az átirata és a Scherzo-Fantastique címet kapta, olyan sikert aratott, hogy meg kellett ismételni. A nagy érdeklődést az is mutatja, hogy több újságban is hosszú elemzést írtak Zsolt művéről. Pollatsek László a Zenei szemlében e darabja alapján a magyar Sztravinszkijnak nevezte a szerzőt.[16]

            Tanítói és komponista tevékenysége mellett hegedűsként is aktívan dolgozott. Rendszeresen hegedült és brácsázott Hubay vonósnégyesében, hiszen rendkívül fontos volt számára a kamarazenélés. Ezen kívül azonban szólistaként is gyakran szerepelt. Állandó részvevője volt a Deák téri iskola dísztermében rendezett Akkord hangversenyeknek, 1926-27-ben pedig hosszabb hangversenykörúton vett részt Spanyolországban. Rengeteg munkája mellett nem feledkezett el szülővárosáról, Esztergomról sem, gyakran hazalátogatott édesapjához. A havonta megrendezett esztergomi zenés estek sikeréhez tevékenyen hozzá járult hegedülésével.

            Életének egyik legfontosabb működése a rendszeres karmesteri feladatok ellátása volt. 1923-tól őt nevezték ki a Zeneakadémia növendékzenekarának zenekari gyakorlat vezetőjévé. Rövid idő alatt olyan szintre fejlesztette az együttest, hogy nemcsak a magyar zeneértő közönség, hanem külföld is felfigyelt rá.

Budapesten ebben az időben egy nagyobb szimfonikus zenekar létezett, a Filharmóniai Társaság Székesfővárosi Zenekara, ami akkoriban jórészt amatőr muzsikusokból állt. A Zeneművészeti Főiskoláról viszont sorra kerültek ki a képzett művészek, akik nem találtak állást. Hárman közülük tűrhetetlennek tartották ezt a helyzetet. 1930. májusában Eördögh János, Paul Tibor és dr. Schwáb Nándor megkeresték a Főiskola akkori titkárát dr. Meszlényi Róbert miniszteri tanácsost zenekar alapítási tervükkel. Ő Zsolt Nándort javasolta vezető karnagynak. Zsolt Hubay tanácsára elfogadta a felkérést. Az újonnan alakult Budapesti Hangversenyzenekar[17] hatalmas sikereket aratott már rögtön megalakulása után. Lányi Viktor a Pesti Hírlap munkatársa így írt első koncertjükről: „…A negyven-ötvenfőnyi zenekar minden egyes pulpitusánál főiskolát végzett, kiváló művészek ülnek. A gondosan összeállított együttes játékán már az első ütemek alatt meg lehetett érezni, hogy nyilvános kiállását …alapos próbák hosszú sora előzte meg… Zsolt Nándort eddig is tehetséges, rátermett dirigensnek ismertük. Amit most, az új zenekar megszervezésével, betanításával és sikeres bemutatkozásával végzett, komoly művészi tett.”[18] 

            Komoly művészi tettek végrehajtása és újabb zenekar vezetői faladatok vártak rá Debrecenben is. A debreceni Filharmonikus Zenekar 1923-ban a MÁV-nál dolgozó műkedvelő muzsikusokból, a debreceni Zenede tanáraiból és növendékeiből alakult meg. Tíz év kemény munkájával az együttes komoly fejlődésen ment keresztül. Működésük folyamatosságát és egyenletes előrehaladását azonban gátolta a gyakori karmesterválság. Dirigensek jöttek-mentek, ám 1926-ban végre úgy tűnt állandó karmester szerződött a zenekarhoz Ábrányi Emil személyében. 1934-ben Debrecen zenei élete azonban megváltozott. A különböző zenei társaságok között felütötte a fejét a rivalizálás, a zenekar állandó anyagi gondokkal küszködött, alapítói nyugdíjba vonultak, a város vezetése pedig „vérfrissítésként” új embereket akart. Mindezek hatására Ábrányi lemondott a dirigensi posztról, az új zenekari bizottság, pedig Zsolt Nándort nevezte ki karmesternek. Zsolt nem volt ismeretlen a debreceniek számára, mivel még kinevezése előtt 1934. január 23.-án fellépett a zeneiskola művésztanáraiból, végzett hallgatóiból, felsős növendékeiből és a 11. Bocskai Hajdúezred fúvósaiból újjászervezett Debreceni Hangversenyzenekarral. Az alföldi város zenészeivel épp olyan jó munkát végzett, mint a budapestiekkel. A korabeli újságok kritikái csakis szuperlatívuszokban írtak róla: „…Zsolt Nándor csodát művelt…most végre hallottunk témákat, szóló és hangszercsoportok énekét,…a körülménykehez képest tiszta fúvósintonálást…Stílust, formát, színt kapott az orchester.”[19]

Sajnos egyik zenekarral sem tudta teljes egészében megvalósítani elképzeléseit, mivel 1935. húsvétján súlyosan megbetegedett. Az 1934/35-ös iskolai évet még végig tanította, ám utána ágynak esett. Betegsége és halála megnevezésével kapcsolatban eléggé félreérthetőek a források. E félreértések valószínűleg Dr. Isoz Kálmánnak, a Zeneakadémia titkárának A Zene c. folyóiratban megjelenő visszaemlékezéséből származnak[20]. Állítása szerint Zsolt gombamérgezést kapott. Ezt vette át Cs. Nagy Lajos és Somogyvári S. Gyula is, akik úgy értelmezték a kijelentést, hogy a zeneszerző mérgezett gombát fogyasztott. Ez a lehetőség nem zárható ki teljes mértékben, ám bizonyíték nincs rá. Amit ebben az esetben mérvadónak kell tekintenünk, az a halotti anyakönyvi kivonat[21], melyben a halál okaként szívbénulást és szívbelhártya-lobot állapítottak meg. Ezzel egybevág a Hubay-visszaemlékezés is, melyben az olvasható, hogy Zsolt ugyanabban a betegségben halt meg, mint másik két híres zeneszerző, Gustav Mahler és Ottorino Respighi. Az ő haláluk körülményeivel foglalkozó írások megegyeznek abban, hogy mindkettőjük streptococcus viridans baktérium által okozott endocarditis lenta-ban hunyt el. Az endocarditis a szív endocardialis felszínén létrejövő gyulladásos betegség, melyet baktériumok és gombák[22] okoznak, és az 1930-as években még gyógyíthatatlannak számított.

            Zsoltot több helyen is kezelték, melyek közül az utolsó állomás az a Szieszta szanatórium volt, ahol József Attila is eltöltött néhány hónapot. Hubay rendszeresen látogatta barátját: „ Egy meleg, ragyogó júniusi napon délben láttam őt utoljára. Mielőtt ágyát a kertbe hozták, morfium injekciót kapott. De minthogy irtózott a morfiumtól, az orvosok azt mondták neki, hogy ez egy új találmány, mely az ő betegségét gyógyítja. Egy teljes júniusi pompában álló fa alatt szorongó szívvel vártuk. Hozták a hordágyat és mellette felesége[23] kezét simogatta…Nándornak igen ápolt külseje volt…Üdvözölt bennünket és azt mondta, hogy boldogabb napja a mainál nem lehet…Ezek voltak körülbelül utolsó szavai,…mert amikor szobájába visszavitték,…pár nap múlva már alig tudta felismerni barátait. Közvetlenül halála előtt még egyszer teljes öntudatra ébredt és magához kérette  tanítványát Lengyel Gabit, aki kérésére eljátszotta néhány hegedűszerzeményét. Azután ismét visszaesett letargiájába és többé már nem tért magához.”[24] 1936. június 24-én fél 12-kor halt meg.

            Hamvait a Zeneakadémia előcsarnokában szentelte be Szomos Béla, a Bazilika káplánja. A gyászszertartáson hatalmas tömeg vett részt. A hozzátartozókon, barátokon és növendékeken kívül, jelen volt Dr. Haász Aladár miniszteri tanácsos a kultuszminisztérium részéről, Dohnányi Ernő a Zeneakadémia főigazgatója, a Zeneakadémia tanári kara, valamint a vidéki zenei intézmények küldöttei. A Zeneakadémia nevében Dr. Isoz Kálmán főtitkár, a Budapesti Hangversenyzenekar nevében Paul Tibor, a tanítványok nevében Bisztriczky Tibor mondott búcsúbeszédet, majd a Budapesti Hangversenyzenekar Polgár Tibor vezényletével eljátszotta Beethoven Eroica szimfóniájának gyászindulóját. Az esztergomi szentgyörgymezei temetőben, szerettei sírja mellett helyezték örök nyugalomra. Halálának első évfordulóján Esztergomban emlékünnepélyt tartottak, melyen jelen voltak az elhunyt muzsikus családtagjai, barátai. A megemlékező hangversenyen Zathureczky Ede, Stefániai Imre, Schmidthauer Lajos, Zsámboky Miklós, Lengyel Gabriella, Nagy Margit, Nováki László és Szervánszky Endre működtek közre.